Tornanádaska

Római-katolikus templom

 

A kisméretű templomot a keletelt középkori templom helyén, vagy falainak felhasználásával 1776-79 között barokk stílusban építették. Tornyát 1819-ben emelték, 1900-ban pedig beszakadt mennyezetét állították helyre.

Főhomlokzat előtt álló zömök tornyát hegyes végű gúlasisak fedi. A hajó sarkain átlós támpillérek, déli oldalán két félköríves záródású és egy négyzetes ablak. Hajója sík mennyezetes.

Jellegtelen berendezése 20. századi, oltárképe ismeretlen 18. századi mestertől való.

 

Református haranglábtorony

 

 

Utcarészlet

 

 

Hadik-kastély

 

Középkori eredetű, barokk, 18. és 19. századi átalakításokkal és bővítésekkel. Nádaska a 15. században a Nádasdy- Lackfy- és Lenkey családok birtoka volt, és a kastély középkori magva ezek egyikének udvarháza lehetett. A 17-19. században a Barakonyi-, Nádasdy- és a Keglevich család birtoka, végül a 19. században lett Hadik Béláé.

A domboldalban épült, ma U alaprajzú kastély kelet-nyugati tájolású, középrésze foglalja magában a téglalap alaprajzú, feltételezett középkori épületet, az alagsorban nagyméretű dongaboltozatos teremmel. Ezt a barokk korban emelettel, árkádos oldalfolyosóval bővítették, és manzárdtetővel fedték le. A 19. században nyugati végéhez merőlegesen toldottak dél-észak tájolású egyemeletes épületszárnyat, s a két épületszárny csatlakozásánál az udvarszegletben négyzetes torony is épült. Az udvar felőli, déli hosszanti homlokzat földszintjén szegmensíves ablakok és ajtók, az emeleten félkör záródású árkádok. A változatos kiképzésű belsőben faburkolatú múlt századi lépcsőház. A főpárkány fölött volutákkal közrezárt, gazdag ornamentikájú timpanonok. Az orommezőben, továbbá a torony délkeleti sarkán - mintegy második emeletnyi magasságban - kettős, domborműves kőcímerpajzsok örökítették meg a birtokos gróf Gyulay- és gróf Hadik családok, mint építtetők emlékét. A nyugati szárny földszintjén kocsiáthajtó.

A kastély parkjának jelentős része természetvédelmi terület; arborétumában fakülönlegességek, közöttük fehér, kanadai, mammut és cirbolya fenyők, koreai és óriás tuják is találhatók.

A kastélyban gyógypedagógiai nevelőintézet működik.